De akkor téged eltart a férjed?
Puhhhh....ma megint megkérdezte valaki, akit alig ismerek, hogy hol dolgozom.
Ezt és a "Mikor lesz már gyerek?" kérdést egyformán utálom.
Az egyik jelenség, amivel keményen szembe kellett néznem az az emberek előítéletes magatartása.
Én nem dolgozom - mondhatnám, de ez nem igaz, mert dolgozom, csak nem átlagos munkahelyen, mint azt egészen a tavalyi évig tettem és most nem kapok fizetést. Háziasszony vagyok és láthatatlan munkát végzek. Láthatatlan, de csak mások számára.
Mondják, hogy de hiszen ők ugyanezt elvégzik meló mellett és emellett még a gyereket vagy gyerekeket is nevelik... Értem, de nem kérdeztem és őszintén szólva nem is érdekel, ki mit csinál és mikor.
Ez a különbség.
Őket bizony érdekli, hogy én miért nem teszek ugyanígy. S mert nekik ez bizony a tarthatatlan állapotokat képviselő kategória, úgy jól meg is mondják, hogyan kellene élnem:
... Mert akkor a férjed fizet mindent? Hát ez így nem igazságos!
... De akkor hogyan lesz nyugdíjad?
... És akkor miből élsz?
... Én nem könyörögnèk a férjemnek, hogy vegyen nekem egy pár új cipőt!
...Mit csinálsz egész nap, nincs is gyereked,a hàzatok se nagy!
...Akkor téged eltart a férjed?
... Jó helyre tette, gazdag férjet fogott.
...
Ilyen és ehhez hasonló goromba megjegyzések hagyják el azoknak a száját, akik úgy érzik, joguk van hozzá, hogy megítèljèk a helyzetem, a helyzetünket. Kétségbe vonják a józan ítélő képességünket és okvetlenül beleavatkoznànak.
De miért is?! Mi közöd neked ahhoz, hogy mi hogyan élünk?Mi közöd neked ahhoz, hogy dolgozom e? Elgondolkodtál már azon, hogy semmi közöd sincs hozzá és ha kíváncsi vagy, az a te bajod?! Elgondolkodtàl már azon, hogy ha ez téged zavar, akkor neked kell valamin változtatni?!
Biztosan nem.
Eleinte nagyon bántott, amikor valaki tolakodóan, érdeklődésnek álcázva próbált a magánéletünkben vájkálni.
Tudod miért bántott? Mert elhitettèk velem, hogy szégyellni kellene azt, hogy én így támogatom a férjem a mindennapokban. Teljesen elfelejtettem, miért is hoztuk meg közösen ezt a döntést.
Azt is elfelejtettem, milyen nehéz volt nem nem dolgozni. Azt, hogy a családi béke, a tiszta ház, a tiszta ruha, a meleg és friss étel naponta sokkal fontosabb számunkra, mint az én jó fizetésem.
Azt hiszed én nem hoztam ezért áldozatot? Tévedsz. Amikor egy családban közösen meghozzák a házastársak a döntést, hogy egyikük fog csak dolgozni, a másik pedig a mindennapok teendőiről gondoskodik, akkor ott mindegyik fél áldozatot hoz!
Az egyik bevállalja, hogy egy keresetből finanszírozza a mindennapi és mindenkori kiadásokat, a másik pedig lemond a fizetésèről és az azzal járó anyagi függetlenségről. Vállalja,hogy nem fizet a nyugdíjkasszàba és egy teljesen más napirend szerint kezd el élni.
Munkàbòl a napi nyolcon felül gyakran haza is jutott. A második műszak otthon már teljesíthetetlennè vált mindkettőnk számára. Sem erőnk, se kedvünk nem volt már. A mókuskerèk foglyai voltunk mind a ketten.
És az élet? Azzal mi van? Hát ez az! Szombatonként és vasárnaponként gyakran az erkélyen pizsamában fekve teltek a napjaink, annyira fáradtak voltunk. Nem volt elég időnk regenerálódni. Érted?! Nem volt elég két nap arra,hogy kipihenjük a hetet,amit mögöttünk hagyunk! Tudod milyen érzés az? Nem? Örülj neki! Ha tudod, akkor nem kell különösebben körbeírnom! Aki nem tudta, az kérem most gondoljon egy másodperc erejéig bele.
Empátia és diszkréció. Ez a két tulajdonság kell ahhoz, hogy ne legyen az ember olyan, mint akikről fentebb írtam. Tudni kell, hogy hol vannak a határai a személyes kíváncsisàgunknak.
Mára már jól kezelem a tolakodó kérdezőket. Egyszerűen nem válaszolok nekik. Mi közük van hozzá?!
Rájöttem, hogy az ítélkező szavak mögött gyakran irigység és elégedetlenség lapul.
Egy másik ember irigysége és elégedetlensége, nem az enyém. Nekem dolgom ezzel ebben a formátumban nincs!
Ha egy ember irigy egy másikra ,akkor az az ő "keresztje". A választás is az övé, cipeli tovább vagy leteszi.
MB BW
10.7.2025
